Önkéntesség

Önkéntesség

Tréning

Képzés

Veled vagyunk teljesek!

Veled vagyunk
teljesek!

Jelentkezz egy programunkra!

AdományZóna

AdományZóna

Segítettünk lebonyolítani ifjúsági cseréket művészetekkel, zenével kapcsolatosan, részt vettünk egy csapat nemzetközi önkéntessel együtt egy utcai színház létrehozásában, ahol fogyatékos színészek voltak a főszereplők, vagy épp 2 hétig dolgoztunk helyi bio-gazdálkodást folytató farmokon, amit szürettel, szőlőtaposással zártunk.
Felejthetetlen volt ez a 3-4 hónap. Első pillanattól fogva azt éreztem, hogy a helyemen vagyok. A legkülönbözőbb nemzetek tagjaival kötöttem rövidebb vagy hosszabb távú ismeretséget.

Bori

A coaching alkalmak és a 10 napos basic synergy tréning gyakorlati és elméleti tudást adott a meglévő ismeretek átadására és a közösségszervezésre vonatkozóan; segítettek a konkrét célok és az eléréshez szükséges lépések meghatározásában, a rendszeres felkészülést igénylő találkozók kontrollálták a folyamatot és segítettek az időkeretet tartani, az egész projekt „közösségi érzést”, önbizalmat és motivációt adott.

Nóra

7 hónap Dél-Amerikában, ez már nem is egy utazás, hanem az életem. Rendkívüli végleteket járok be s sok úton haladok végig, fizikailag – tenger, sivatag, magas hegyek, esőerdők- és lelkileg is. Hogy mi a hozadéka? Rengeteg gondolat, lehetőség; spanyol nyelvtudás, megélt természet-kapcsolat (akár az Avatarsban!) és mindenekfelett hatalmas nyugalom és hit, hogy az élet csodálatos!

Kristóf

Kialakult egy alapvető tudatosság bennem, amely mint az élethez való hozzáállás önbizalmat adott, tisztába kerültem a saját tulajdonságaimmal, tudtam, hogy minden probléma megoldható és ha nem izgulok miatta, magától meg is érkezik a fejembe a válasz. Elhittem és megértettem, hogy valóban mindenre képes lehetek. Megtanultam a közösségben való létezés alapvető szabályait, hogy valóban odafigyeljek másokra, megértsem az igényeiket, segítsek, ahol kell.

Mátyás

KAPCSOLAT

Székhely, iroda, levelezési cím:
1132 Budapest, Visegrádi utca 52/A III/3. (kapucsengő: 20)
E-mail cím: info@egyesek.hu
Önkéntes táborok: outgoing@egyesek.hu
ESC info: esc@egyesek.hu
Telefon: +36 1 321 0495
Adószámunk: 18239799-1-41
Bankszámlaszám: 16200010-10120240

Ügyfélfogadási rend

Felnőttképzést folytató intézmény neve: Egyesek Ifjúsági Egyesület
Képzési programok:
E-000964/2014/D001 – Életműhely
E-000964/2014/D002 – Életvezetési és alkotó készségek fejlesztése a tánc eszközeivel
E-000964/2014/D003 – Életerő – érzelmi intelligencia és asszertivitás fejlesztés
E-000964/2014/D004 – Kommunikációs és foglalkoztathatósági készségek fejlesztése
E-000964/2014/D005 – Alkotó készségek fejlesztése az improvizációs színház módszerével
E-000964/2014/D006 – Életvezetési és kommunikációs készségek fejlesztése a mozgás és a dráma eszközeivel
Képző intézmény résztvevő képzési csoportjához tartozó ügyfélszolgálata, panasztételi lehetőség, képzési program megtekintésének lehetősége
Cím: 1132 Budapest, Visegrádi utca 52/A.
Telefon: +36 1 321 0495
Nyitva tartás: H-P 10:00-12:00