Veled vagyunk teljesek!

Közösségek kialakulásához járulunk hozzá, ahol az emberek szabadon döntenek, azt csinálják, amit szeretnek és békésen kapcsolódnak egymáshoz. Az Egyesek Ifjúsági Egyesület aktív fiatalok és fiatal szakemberek közössége.

Történetünk


Facilitátorok képzése

Elindult az Egyesek Training for Facilitators programja. Minden évben egy 3 lépcsős képzéssorozatot biztosítunk azoknak a résztvevőinknek, akik a jövőben hatással szeretnének lenni fiatalokra. A tréningsorozatot elvégzett résztvevőknek további fejlődést biztosítunk a Trainers’ Hub platforomon keresztül.


Erasmus+ Ifjúsági Akkreditáció

Megszereztük az Erasmus+ Ifjúsági Akkreditációnkat, ami lehetővé tette, hogy képzési stratégiánkat teljesen kibontakoztathassuk.


Nívódíjat nyert a Changemaker képzésünk

A Changemaker című Erasmus+ ifjúsági projektünk Nívó-díjban részesült. Ezt a díjat minden évben a Tempus Közalapítvány ítéli oda több kategóriában.


Csatlakozunk az Alliance hálózathoz

A Nemzetközi Önkéntes Szolgálat európai szervezeteit tömörítő hálózatnak, az Alliance of European Voluntary Service Organisations-nek is teljes jogú tagjaivá váltunk.


Egyesek a CCIVS vezetőségében

A CCIVS tagság egybehangzó támogatásával az Egyesek a CCIVS vezetőségében kapott helyett, amely pozíciót egészen 2021-ig aktívan és sikeresen töltöttünk be.


EVS projektünk Nógrádig terjeszkedik

Első EVS fogadó projektünk Nógrád megyében és az állandó Nógrádi ifjúsági munkánk és jelenlétünk kezdete.


Csatlakozunk a CCIVS hálózathoz

Teljesjogú aktív tagjává váltunk a Nemzetközi Önkéntes Szolgálat szervezeteket magába tömörítő globális hálózatnak.


Első workcamp

25 nemzetközi önkéntes részvételével megvalósítottuk az első Nemzetközi Önkéntes Szolgálat projektünket. Első alkalommal érkeztek hozzánk önkéntesek Ázsiából és Amerikából is. 3 héten keresztül Nagylócon, Rimócon és Ecsegen tartottunk angol nyelvű nyári tábort közel 300 helyi gyereknek és fiatalnak.


Kreatív Tér

Megalakul a Kreatív Tér, amit az Egyesek az első csoportos EVS projektjével ünnepelt meg. A nemzetközi önkéntesek a ház felújításával töltöttek el 3 hetet.


Díjat nyertünk a KEKSz programmal

A KEKSz (Kreativitás-Erőebedobás-Közösségépítés-Szolgálat) program és vezetője, Pleskó Ágnes kitűntetést nyert az első European Youth Work Convention konferencián Belgiumban.


Első EVS-eseink

A legelső EVS fogadó projektünk. Lina és Serhat segítette a KEKSz programot a Karinthy Frigyes Gimnáziumban.


3+ Megmutatni – Megmozgatni – Megtartani

A projekt keretein belül több mint 50 magyar civil szervezetet támogattunk, szervezet- és közösségfejlesztő folyamatunkkal. Valamint magyar nyelven tartottunk 3 synergy tréninget. A megvalósító csapat Norvégiában is járt, hogy bemutassa a támogatóknak a projekt eredményeit.


EVS akkreditáció

Megszereztük EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) akkreditációnkat és az első önkéntes küldéseink is ebben az évben történtek meg.


Megalakultunk

Április 6-án bejegyezték hivatalosan is az Egyesek Ifjúsági Egyesületet.


Első írásos emlékünk

Első írásos emlékünk 1997-ből. Az Egyesek ekkor még Kísérleti Ifjúsági Csoport néven futott informális csoportként.

Küldetésünk

Tevékenységeink célja, hogy mi, fiatalok megismerjük saját erőforrásainkat és azokat tudatosan használjuk személyes és szakmai életünk kiteljesítésére. Eszközeink erre a képzés és az önkéntes programok.

Miben tudunk segíteni?

Pályázatírás

Aktív fiatalokat, informális csoportokat, civil szervezeteket, társadalmi vállalkozásokat teszünk képessé arra, hogy önállóan írjanak magas minőségű pályázatokat.

Ifjúsági munka

Nógrádban végzünk felkereső ifjúsági munkát, illetve Szécsényben saját közösségi teret üzemeltetünk.

Helyi közösségfejlesztés

Helyi közösségek aktív tagjait és szervezeteit támogatjuk céljaik elérésében, hogy az általuk elképzelt változást képesek legyenek megvalósítani.

Projektmenedzsment

20+ éves projektmenedzsment tapasztalattal rendelkezünk. Szervezeti és projekt szinten is profi támogatást nyújtunk célcsoportjainknak.

Civil IT

IT eszközökkel és szervezeti megoldásokkal támogatjuk a civil szervezetek és informális csoportok tevékenységeit.

Tartalomírás

Szakmai projekteken belül kutatások, kiadványok, megjelenések írásában veszünk részt.

Csapatépítő tréningek

A nem-formális keretek között tesztelt és tökéletesített képzéseinket örömmel biztosítjuk bármilyen civil vagy céges csoportoknak.

Hatásmérés

Ifjúsági munkánk során többfajta módszert is alkalmazunk hatásmérésre. Ezek bevezetését és betanítását más civil szervezetek számára is vállaljuk.

Coaching

Programjaink során erőteljesen jelen van a coaching szemlélet. Senior munkatársaink csoportos vagy egyéni coaching alkalmakat is vállalnak.

Munkatársaink

Szimcsera SzilviaProjektvezető - önkéntesség
Írj nekem
Becsey Jankaifjúságsegítő
Írj nekem
Klincsok Veronikaifjúságsegítő
Írj nekem
Csákány ViktóriaKépző, coach

Mindenkiben ott rejlik az alkotóerő! Programokkal és képzésekkel segítek kibontakoztatni a benned rejlő potenciált, hogy a legtöbbet tehesd magadért és másokért.

Írj nekem
Luca IzabellaProjekt koordinátor - képzések
Írj nekem
Afonso BértoloEducational facilitator and youth work expert

I create and offer educational opportunities for meaningful learning and community building.

Írj nekem
Komáromi TamásKözösség koordinátor

Lehetőségeket teremtek / képessé teszek másokat (is) arra, hogy jó ügyekért cselekedjenek.

Írj nekem
Janovicz JúliaPénzügyi asszisztens
Írj nekem
Vinczi AlexandraProjektvezető - képzések

Tanulási élményeket tervezek és valósítok meg, annak érdekében, hogy az emberek ki tudjanak teljesedni, több örömöt lelve az életükben.

Írj nekem
Abonyi DávidPénzügyi vezető

Meghallgatok másokat és megosztok, hogy bevonjam azokat, akik máskülönben kiszorulnának.

Írj nekem
Mahner TamásKüldetésvezető

Közösségekért dolgozom, ahol az emberek többet adnak, mint amit kapnak.

Írj nekem

Önkéntesek

Elouan Le RouzicIfjúságsegítő önkéntes
Andri GjiniIfjúságsegítő önkéntes
İlayda ÖzdemirIfjúságsegítő önkéntes
Clément JacobIfjúságsegítő önkéntes
Alina VoitiukIfjúságsegítő önkéntes
Tijana StojanovicKommunikációs önkéntes
Patrícia FariaKommunikációs önkéntes

Volt önkéntesek

Zeynep ÖzkanKommunikációs önkéntes
Krystal Anne EstrellaKommunikációs önkéntes

Elnökség

Madarász LiliElnök
Írj nekem
Dupák AnnaElnökhelyettes
Írj nekem
Abonyi DávidPénztáros
Írj nekem

Tagok

Madarász Lili (elnök)
Dupák Anna (elnökhelyettes)
Abonyi Dávid (pénztáros)
Tóbiás Gábor (felügyelő bizottsági tag)
dr. Máthé Eszter (felügyelő bizottsági tag)
Nagy Ákos (felügyelő bizottsági tag)
Tóth Gyula (tiszteletbeli tag)
Győry Kirsztina (tiszteletbeli tag)
Mahner Tamás (tag)
Csákány Viktória (tag)
Kiss Gergely (tag)
Vinczi Alexadnra (tag)
Horváth Eszter Ilona (tag)
Komáromi Tamás (tag)
Szimcsera Szilvia (tag)

Támogasd az Egyeseket!

Az Egyesek munkáját különböző típusú adományokkal bármikor támogathatod. Kattints és nézd meg melyik számodra a legmegfelelőbb

Támogatom

Lépj kapcsolatba velünk

Hasznos információk

Alapszabály
2023
Alapszabály
Közhasznúsági beszámoló
2023
Közhasznúsági beszámoló
2022
Közhasznúsági beszámoló
2021
Közhasznúsági beszámoló
2020
Közhasznúsági beszámoló
2019
Közhasznúsági beszámoló
2018
Közhasznúsági beszámoló
2017
Közhasznúsági beszámoló
2016
Közhasznúsági beszámoló
2015
Közhasznúsági beszámoló
2014
Közhasznúsági beszámoló
2013
Közhasznúsági beszámoló
2012
Közhasznúsági beszámoló
2011
Közhasznúsági beszámoló
2010
Közhasznúsági beszámoló
2009
Közhasznúsági beszámoló
2008
Közhasznúsági beszámoló
2007
Közhasznúsági beszámoló
2006
Közhasznúsági beszámoló
2005
Közhasznúsági beszámoló