Nemzetközi önkéntes táborok (workcampek)

Vissza

A nemzetközi önkéntes táborokkal lehetőséged van önkénteskedni a világ szinte bármely táján!

Tagjai vagyunk egy globális hálózatnak, amelyhez több mint 60 szervezet csatlakozik Európából, Ázsiából, Afrikából és Amerikából. A táborok fontos jellemzője, hogy mindig a helyi közösségekkel szoros együttműködésben valósulnak meg, és valamilyen helyi igény, szükséglet hívja életre. A táborok témája így nagyon sokféle lehet: dolgozhatsz gyerekekkel, idősekkel, foglalkozhatsz állatokkal, de nagyon sok környezetvédelemmel kapcsolatos ökotábort is találhatsz, megismerkedhetsz helyi mezőgazdasági technikákkal, segíthetsz régi kastélyok restaurálásában, beszállhatsz fesztiválok szervezésébe, sőt kifejezetten nyelvtanulós táborokat is találsz. Mindezt pedig egy színes nemzetközi csapatban!

A szezon március közepén indul, akkor töltik fel a szervezetek az adatbázisba táboraikat. A főszezon nyáron van, ilyenkor több ezer tábor közül válogathatsz, de szezonon kívül, akár ősszel vagy télen is találsz lehetőségeket.

Jelentkezni az online felületen keresztül tudsz.

  1. Böngéssz az adatbázisban a táborok között
  2. Ami megtetszett, „rakd a kosárba”
  3. A jelentkezési lapot töltsd ki az adataiddal, illetve, ha kérnek motivációs levelet, azt is töltsd fel
  4. A végén rakd prioritási sorrendbe a kiválasztott táborokat
  5. A tábor regisztrációs díjat bankkártyás fizetéssel tudod rendezni
    A jelentkezésed hozzánk fog beérkezni, mi továbbítjuk majd először az elsőnek jelölt tábort szervező partnernek, aki 2-3 napon belül vissza fog jelezni, hogy elfogadták-e a jelentkezésed (ami attól függ általában, hogy van-e még hely). Ha nem, akkor a következő táborba küldjük tovább a jelentkezésed, és így tovább, amíg el nem fogadják a jelentkezésed. Amint ez megtörtént, azonnal értesítünk. Ha egyik táborban sem maradt hely, akkor segítünk további táborokat találni, ami megfelel az elképzeléseidnek.
  6. Jelentkezésed elfogadásáról e-mail értesítést kapsz
  7. Információs levél kiküldése legkésőbb a tábor megkezdése előtt 1 hónappal.
    Kapni fogsz egy információs levelet a szervezettől, amiben az utazásod szervezéséhez szükséges részleteket is megtalálod: helyszínt, időpontot, találkozási pontot, illetve egyéb információkat (vízum ügyintézés, átváltási árfolyam, stb.)

Jelentkezhettek-e többen egy táborba?
Igen, de maximum 2 ember vehet részt egy országból egy táborban. A társad nevét jelezd a jelentkezési lapodon, így együtt kezelik majd a jelentkezéseteket.

Lemondás
A táborok által támogatott helyi közösségek számítanak az önkéntesekre, a kitűzött cél elérésére. A sikeres tábor megvalósításához elengedhetetlen, hogy minél hamarabb tudják az önkéntesek létszámát. Ezért kérünk, hogy a kiválasztás után már ne mondd le a részvételed. Ha semmilyen körülmények között sem tudsz részt venni, akkor bizonyos esetekben egy másik táborra való jelentkezéshez tudod felhasználni a már befizetett regisztrációs díjat.

Bárki! A táborok függetlenek az Európai Uniótól, az Erasmus+ Programtól, az Európai Szolidaritási Testülettől.

A legtöbb táborba 18 éven felüliek jelentkezhetnek felső korhatár nélkül. Vannak azonban táborok, amik nyitottak fiatalabbak számára is, sőt kifejezetten 15-17 éves önkénteseknek szóló táborokat is bőven találsz! Ez még nem minden, hiszen akár családoddal is jelentkezhetsz a family workcampekre!

A táborokban általában nem kérnek speciális tudást vagy készségeket, ha mégis szükséges, hogy rendelkezz előzetes tapasztalattal valamilyen területen, akkor azt egyértelműen látni fogod a leírásban. Elképzelhető, hogy ebben az esetben egy fél – maximum 1 oldalas motivációs levélben kérik, hogy mutatkozz be, illetve mesélj arról, miért szeretnél részt venni az adott táborban.

A táborok nyelve legtöbb esetben angol, és általában elég egy alapszintű nyelvtudás is: értsd, mi történik körülötted, tudj kommunikálni a társaiddal és a táborvezetővel. Egy-két esetben előfordul, hogy kérnek más nyelvtudást is, ha ez alapvetően szükséges a táborban végzendő feladathoz. Ha ez fenn áll, azt egyértelműen jelzik a leírásban.

A táborok hossza változó, de a legtöbb projekt rövid távú (2-3 hét). Találsz azonban közép távú (néhány hónap) és hosszú távú (6-12 hónap) táborokat is.

A szállásod és az étkezésed biztosítva lesz. A szállásod is nagyon sokféle lehet, attól függően, hol van a tábor: ifjúsági szállás, kollégium, hostel, tornatermi matracok, sátor stb. Az étkezés is hasonlóan többféleképpen oldhatják meg, sokszor például az önkéntesek feladata, hogy közösen készítsék el a csoport számára az ételeket. Az együttlakás, a „collective life” egy fontos eleme a táboroknak, hiszen így alakul ki az igazi csoportszellem, van lehetőségetek rá, hogy megismerjétek egymást és egymás kultúráját pl. egy közös főzés alkalmával. A táborozók beszámolói alapján ezek jelentik a tábor egyik legemlékezetesebb pillanatait!

A táborban mindig van egy technikai vezető, aki rendelkezik a tevékenységhez szükséges szaktudással, így munkád során ő fog segítséget nyújtani. Illetve lesz egy táborvezetőd is, aki mindvégig a csoporttal lesz, odafigyel arra, hogy mindenki megtalálja a helyét és jól érezze magát, illetve bármilyen problémáddal hozzá tudsz fordulni.

Utazási költségek
A táborba való utazásod költségét te állod. Megvan azonban a szabadságod, hogy úgy szervezd az utazásod, ahogy szeretnéd. Így választhatsz nagyon költségkímélő megoldásokat is, pl. telekocsi vagy akár stoppolás. De nagyon kedvező lehetőségeket találsz már akkor is, ha repülővel, busszal vagy vonattal utaznál.

Telekocsi – BlaBlaCar

Olcsó repülőjáratok – RushFlights / SkyScanner / Momondo / PelikanHopper

Részvételi hozzájárulás

A legtöbb táborban nincs részvételi hozzájárulás, ha mégis, akkor ezt a leírásban az „additional host fee”-nél találod. Ez abban az esetben fordul elő, ha valamilyen speciális tevékenységbe kapcsolódsz be, és például szükség van egy szakemberre vagy valamilyen eszközre, vagy ha a közösségnek nincs más erőforrása, hogy az önkéntesek szállását és étkezését biztosítsa, vagy ha hosszú távra mész.

Regisztrációs díj

A regisztrációs díjjal az Egyesek tevékenységét támogatod. Ezt az összeget jelentkezéskor kérjük befizetni a bankkártyás fizetési felületünkön. A jelentkezési lapodat az összeg beérkezése után továbbítjuk a tábort megvalósító szervezeteknek.

Mire fordítjuk? Ebből tartjuk fenn workcamp-tevékenységünket a szervezeten belül, finanszírozzuk a hálózati tagságunk költségeit, valamint a kommunikációs költségeket is. Továbbá ez teszi lehetővé, hogy Magyarországon is szervezhessünk táborokat, illetve lehetővé tehessük hátrányos helyzetű fiatalok bevonását nemzetközi ifjúsági programjainkba.

Regisztrációs díj összege:

  • 18.000 Ft rövid távú táborokra (max. 1 hónap)
  • 29.000 Ft közép- és hosszú távú táborokra (1 hónap + 1 naptól)

Kérjük miután jelentkeztél még aznap fizesd ki a regisztrációs díjat a jelentkezési folyamat végén, vagy erre a linkre kattintva.

Visszatérítés/Lemondás:

Ha a jelentkezésedben megjelölt táborok közül egyikben sem tudunk elhelyezni, lehetőséged van a regisztrációs díj visszaigénylésére vagy azt is választhatod, hogy regisztrációdat beszámítsuk egy későbbi jelentkezés során.

Ha azután mondod le a részvételt, hogy már elfogadták a jelentkezésed, a regisztrációs díjat nem áll módunkban visszafizetni.

Köszönjük!

Lehetőséged van biztosításodat rajtunk keresztül intézni. Ehhez nincs más dolgod, csak jelezni a tábor regisztrációs díj befizetésekor. A feltételeket itt olvashatod el, a kötvényt e-mailben küldjük el neked.