Felfedezni a fejlődést és a barátságot: Niki háromhetes önkéntes útja Franciaországban

Egyesek
2026. 02. 06.

Niki vagyok 19 éves, Gödön élek, emellett Budapesten tanulok egyetemen. Szabadidőmben, ha tehetem kézműves tárgyak készítésével foglalkozom, mivel a legnagyobb örömöt számomra a kézzel fogható végeredmény adja. 


Az önkéntességre az új emberek megismerésének lehetősége motivált leginkább és a kíváncsiság, hogy mit tudunk létrehozni közösen és ezt hogyan tudjuk egy csapatként megvalósítani. Szerettem volna megismerni más kultúrákat és ennek gyümölcseként fejleszteni a nyelvtudásomat is.

IMG_2495.jpeg
 

A nemzetközi csapatunk nagyon színes volt, megismertem többek között Maxi-t és Frida-t Németországból, Mateo-t Mexikóból, Dwayb-et, aki török származású de Olaszországban él, Spanyolországból Mark-ot illetve Yelena,Laurine, Louise és Jérémy francia származásúak voltak. Én Fridához és Markhoz álltam a legközelebb a projekt során velük még a nehezebb munkanapok is mindig jó hangulatban teltek és sok kártya partit is tartottunk.


Azonban szerves részei voltak a csapatunknak az animátoraink családjába tartozó fiúk is, akikkel szintén szoros barátságokat kötöttünk és együtt alkottunk igazán jó közösséget, hiszen nekik hála hamar otthonossá vált a közeg. A szervezőink pedig minden helyzetben nyitottsággal és megértéssel fordultak hozzánk bármilyen kérdésünk adódott. 


A tábor a Concordia támogatásával jött létre   Franciaországban, amelyet a nagyszerű zenész Pierre-Alexis és Pauline álmodott meg, a technikai vezetőnk Fabrice és Amit a szakácsunk közreműködésével. Nekik köszönhetően tölthettünk el 3 hetet egy farmon a hegyek között és gazdagodhattunk a lehető legjobb élményekkel. 

38057EF0-04CE-457F-AE4B-F5E18B3661A3.jpeg
 

A projektünk fő célja egy szoba falának belső megépítése, amely szigetelő célt szolgált. Ezen felül megismerkedhettünk a famegmunkálás rejtelmeivel és emeletes ágyat vagy éppen padokat készítettünk. Azonban ennél sokkal színesebb volt a feladatkörünk, hiszen fesztivált is szerveztünk, így sok kreatív munkát is végeztünk. Ennek kapcsán szórólapoztunk is, ilyenkor új városokat jártunk a környéken és sok helyivel is tudtunk beszélgetni. A fesztiválnak hála aztán igazán érezhettük a munkánk sikerességét ugyanis nagy népszerűségnek örvendett. Három napon keresztül szuper előadók koncertjeit élvezhettük. Azonban nem volt mindig felhőtlen a munka, ugyanis a fal építés fizikailag megterhelő és monoton is, sőt olyan is történt, hogy vissza kellett bontanunk. Amikor mindez kezdett túl sokká válni több megoldást is kínáltak nekünk. Elsősorban cserélhettünk más munkára, ha elfáradtunk ugyanis mindig volt valamit csinálni vagy szükség volt éppen valahol máshol egy segítő kézre. Azonban pihenőnap kivételére is volt lehetőségünk. 

IMG_2264.jpeg
 

A szabadidőnkben és munka után a közeli folyópartra mentünk, ami azért is volt izgalmas mert egy platón utaztunk le együtt a többiekkel. Itt fürödtünk a szinte jéghideg vízben, amiről mindig bizonygattuk magunkat, hogy már melegszik. Meglátogattuk a közeli kisvárosokat és több régiség vásáron is jártunk, illetve koncertre is volt lehetőségünk elmenni. Sokat közlekedtünk autóstoppal is mert a tömegközlekedés nem volt fejlett, így a környéken ez volt a szokás. A környező városokban és a farmon is kifejezetten finom ételeket kóstolhattunk, amelyek közül nekem a kedvenceim, Amit, a szakácsunk vegetáriánus fogásai voltak. Neki hála változatosan ehettünk nagyon finom és egészséges ételeket.


Sok szempontból adott nekem ez a tábor, amiért hálás vagyok. Először is az önkéntestársaimban remek barátokat ismerhettem meg különböző országokból. Nekik és az animátorainknak hála fejlődtem abban, hogyan tudok jól csapatban működni. A fizikai munka része pedig türelmet és kitartást tanított. Illetve a famegmunkálás magabiztosságot is az alkotás terén. A fesztivál szervezés pedig egy izgalmas pont volt számomra, ahol beleláthattam, hogy is működik egy rendezvény belülről. 


Összességében az önkéntességet azért ajánlom, mert segíteni mindig jó cél és nagy fejlődésre ad teret. Az utóbbit megkönnyíti, ha nyitottsággal állunk a körülöttünk lévőkhöz és nem félünk segítséget kérni a projekt során.
 

IMG_2338.jpeg

Maradj képben!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legújabb lehetőségekről és eseményekről!

Oszd meg másokkal is!