Kulisszák mögött: Hogyan működik az Egyesek Ifjúsági Egyesület elnöki és adminisztratív motorja?

David Abonyi
2025. 07. 29.

Az Egyesek Ifjúsági Egyesület több mint két évtizede meghatározó szereplője a hazai és nemzetközi ifjúsági munkának. A programok, tréningek és mobilitási projektek mögött tapasztalt szakemberek dolgoznak, akik a háttérből biztosítják a szervezet fenntarthatóságát, átláthatóságát és stabilitását.

Ezúttal Abonyi Dáviddal, a szervezet jelenlegi elnökével és pénzügyi vezetőjével beszélgettünk, aki több mint egy évtizede építi belülről az Egyesek működését.

A civil szektorhoz vezető út

Dávid 2012 májusában csatlakozott a szervezethez, civil szervezeti tapasztalattal és andragógiai diplomával a kezében

„2012. május 12-én csatlakoztam az Egyesek csapatához. Hivatalosan andragógusként végeztem, egy egyéves álláskeresési folyamat utolsó állomásaként találtam rá a szervezetre egy ismerősön keresztül. Bár pénzügyi adminisztrátort kerestek, mivel mindig is szerettem a táblázatokat, meg a matekot, ráadásul volt már civil szervezeti tapasztalatom, jelentkeztem.”

A fiatal korában diákönkormányzati és táborszervezői tevékenységet is végző Dávid hamar megtalálta a helyét.

„Később asszisztensből teljes értékű pénzügyes, majd pénzügyi vezető lettem. Az elnökség tagja is voltam, 2024-től pedig magát az elnöki pozíciót látom el.”

Bár az elnöki feladatkör sokak számára formálisnak tűnhet, a valóságban aktív stratégiai munkát és közösségi jelenlétet kíván.

„Aláírok :) Komolyra fordítva: az elnökséggel igyekszünk egyfajta külső támogatás lenni a szervezetnek. Negyedévente találkozunk, átbeszéljük, mi zajlik az egyesületben, és amennyiben szükséges, kérdezünk, vagy visszajelzünk. A mi feladatunk, hogy a tagságot képviselve irányban tartsuk a szervezetet hosszú távon. Ezen felül a mi dolgunk a tagság gondozása, közgyűlések összehívása és a szervezet képviselete. Én magam ezt a feladatot élvezem a legjobban – jó beszélni az Egyesekről.”

Dávid egyedülálló helyzetben van: nemcsak az elnökség tagja, hanem a mindennapi működés operatív csapatának is aktív szereplője.

„Én vagyok az az elnökségi tag, aki közben a szervezet core csapatában is dolgozom, mind adminisztrátorként, mind pedig a menedzsment csapat részeként. Igyekszem többször is egyeztetni a kollégákkal, hogy hogyan működjünk együtt, hogy tudjuk mi, mint háttér, segíteni a munkájukat.”

Miért nélkülözhetetlen az adminisztráció?

Az adminisztráció nem csupán formaság, hanem a szervezet stabilitásának, átláthatóságának és jogszerűségének alapja.

„Támogató szerepet tölt be. Persze általában kevesen szeretik a papírmunkát, de értjük, hogy a hosszú távú működéshez és az értékteremtéshez fontos, hogy a szervezet jogilag is, papírügyileg is rendben legyen.
Ha egy szervezet átláthatatlan, akkor nem vesszük észre időben a hibákat, nehezebb tervezni, ingatagabb a pénzügyi háttér, és kiszolgáltatottakká válhatunk.”

Az adminisztratív háttér kiemelt szerepet játszik az ifjúsági cserék, tréningek és nemzetközi projektek sikeres lebonyolításában is.

„Segíti a projektek pénzügyi követését (értsd: mennyi pénz áll még rendelkezésre), regisztráció átvétele, beszámolók támogatása, illetve a pályáztatóval történő kommunikáció segítése, így a projektvezetőnek több ideje van a projekt helyi menedzselésével foglalkozni.”

A jogszabályi környezet és a valóság közötti szakadék gyakran kihívásokat teremt a szervezet működésében.

„A szervezetekre vonatkozó bürokratikus és adminisztratív elvárások néha nehezen összeegyeztethetők a cudar valósággal. Például nekünk minden költésünket számlával alá kell támasztani, ugyanakkor, nem minden bolt ugorja meg akár azt az egyszerű lépést, hogy számlát tudjon kiállítani. 
Bár kevésbé kihívás, inkább feladat, de az egyik legfontosabb: átfordítani a jogszabályok követelményeit közérthető nyelvre, amivel aztán a kollégák, önkéntesek vagy a fiatalok tudnak továbbhaladni.”

Átláthatóság: a szervezet gerince

Az adminisztratív és elnöki munkák számos rendszeres beszámolási kötelezettséggel járnak.

„Minden hónapban csinálunk havi zárást, amit a könyvelő felé továbbítunk. Évente csinálunk egy nagy áttekintést és beszámolót, amit a bíróság felé kell elküldeni. Ezen túl negyedévente elnökségi– és évente (legalább) egyszer közgyűlést hívunk össze, ahol beszámolunk az éves eredményekről. Ezen felül minden pályáztató hatóság felé, minden pénzzel, amit kapunk, el kell számolnunk.”

Abonyi Dávid munkássága jól példázza, hogy a civil szektorban nemcsak a frontvonalban dolgozók, hanem a háttérben, rendszerben gondolkodók is kulcsszerepet töltenek be. Az ő elkötelezett jelenléte garantálja, hogy az Egyesek Ifjúsági Egyesület szakmailag hiteles, pénzügyileg stabil és adminisztratív szempontból is megbízható szervezet maradjon – hosszú távon.
Ha az ifjúsági munka látható oldala a tartalom, akkor Dávid az a rendszer, amely lehetővé teszi, hogy ez a tartalom értékké váljon.
 

Maradj képben!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legújabb lehetőségekről és eseményekről!

Oszd meg másokkal is!