Anna vagyok, 24 éves, magyar tanuló. Tavaly fejeztem be az alapképzésemet humán erőforrások szakon, és szeptembertől Hollandiában folytatom a tanulmányaimat Learning and Development mesterszakon.
Az önkénteskedésbe tavaly nyáron kóstoltam bele először, amikor egy hónapot töltöttem Németországban, Ingelheim város erdejében. Ott főként favédelmi munkákban vettem részt. Már akkor is az motivált, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzek, és közben valami igazán különleges élményben legyen részem. Az ikertestvérem pár évvel korábban szintén részt vett egy táborban Dániában, szintén az Egyeseken keresztül, és ő is csak jókat mesélt – ez is bátorított arra, hogy belevágjak.
Az első önkéntes projektem annyira pozitív élmény volt, hogy tudtam, szeretném újra átélni ezt a különleges légkört. Így idén nyáron ismét jelentkeztem egy nemzetközi önkéntes táborba.
A projekt
Ezúttal Dél-Olaszországban, Calabria régiójában, Crotone városában töltöttem tíz napot. A programot a WWF Crotone szervezte, és a középpontban egy helyi őshonos teknősfaj, az álcserepesteknősök (Caretta caretta) védelme állt.
A napokat általában kora reggel, 6 és 7 óra között kezdtük, amikor még nem volt elviselhetetlen a hőség. Ilyenkor a környező partszakaszokat jártuk, teknősnyomokat keresve, amelyek fészkekhez vezethettek. A tojásrakási időszak jellemzően július vége és augusztus közepe között zajlik, de a globális felmelegedés hatására már júniusban is találhatók tojásokkal teli fészkeket.
Emellett besegítettünk a helyi akvárium munkájába is. Ide kerülnek azok a tengeri teknősök, akik például műanyagot nyeltek és emiatt rehabilitációra szorulnak. A cél az, hogy teljes felépülés után visszakerülhessenek a természetes élőhelyükre.
Az egyik nap lehetőségünk volt egy strand melletti parkolóban is takarítani, ahol eldobott hulladékot szedtünk össze, hozzájárulva a partszakasz tisztán tartásához.
A csapat, amiben dolgoztam, igazán nemzetközi volt: összesen 12 önkéntes jött különböző országokból, például Franciaországból, Szerbiából, Peruból, Spanyolországból, Walesből, Ukrajnából, Mexikóból, Belgiumból és Kolumbiából.
A szállásunk egy korábban boltként működő épület volt, amit a helyi maffiától sikerült visszaszerezni, és ma már a WWF Crotone központjaként funkcionál. A szervezet elnöke már 25 éve dolgozik önkéntesként, és célja, hogy a helyi közösségek szemléletét formálja, különösen a maffiához való hozzáállást. Egyik este előadást is tartott nekünk a Ndrangheta működéséről. Mély benyomást tett rám, mennyire bátran és elhivatottan dolgozik a változásért.
Kihívások, amik végül közelebb hoztak minket
Persze nem minden volt tökéletes. A legnagyobb kihívást talán az jelentette, hogy a tábor szervezése kissé kaotikus volt. Mivel mi nyitottuk meg a 2025-ös szezont, sok dolog még nem volt teljesen letisztázva. Gyakran csak az adott nap reggelén tudtuk meg, hogy pontosan mi lesz a program, és sokszor voltak csúszások az indulási időpontokban is.
Az öt táborvezető közül csak ketten beszéltek angolul, ami megnehezítette az információáramlást. Jégtörő játékokat vagy szervezett bemutatkozókört sem kaptunk, így ezeket magunk kezdtük el spontán megszervezni. De épp ez volt benne a szép: hamar kialakult egyfajta önszerveződő közösségi szellem.
Ezek a nehézségek végül nem széthúztak minket, hanem pont hogy összekovácsolták a csapatot. Ha valaki megtudott valami fontos infót, azonnal megosztotta a többiekkel. Olyan volt, mintha kimondatlanul is mindenki tudta volna, hogy ebben együtt vagyunk, és közösen oldjuk meg, amit kell.
Élmények, amikre mindig emlékezni fogok
Bár vadon élő teknősöket végül nem láttunk, így is rengeteg emlékezetes élménnyel gazdagodtam. A környezet egyszerűen csodálatos volt, és a tábor jellege lehetővé tette, hogy minden nap legyen szabadidőnk. Ezt általában a kristálytiszta tengerparton töltöttük.
Egyik nap eljutottunk a Vergari nevű természetvédelmi területre is, ahol hegyi forrásban fürödtünk és vízeséseken csúsztunk le. Az estéket közös vacsorák, Uno-partik és hosszú beszélgetések töltötték ki. A kis létszám miatt nem alakultak ki klikkek, inkább együtt mozgott az egész csapat.
A tábor körülményei kicsit nomádabbak voltak: nem volt internet, emeletes ágyakon aludtunk 5–6-an egy szobában, esténként meg kellett küzdeni a szúnyogokkal, néha nem volt meleg víz, a legközelebbi bolt pedig másfél órára volt gyalog. Az első nap elég sokkoló volt, de nagyon gyorsan hozzászoktam, és végül ezek a körülmények is hozzátettek ahhoz, hogy az élmény különleges legyen. Ilyenkor tanulja meg igazán az ember, mennyire tud alkalmazkodni, és mennyire képes elengedni a komfortzónáját.
Zárásként
Számomra az ilyen önkéntes táborok tényleg életre szóló élményeket jelentenek. Pár nap vagy hét alatt az ember teljesen kiszakad a megszokott kerékvágásból, miközben valami hasznosat tesz – a természetért, a közösségért, más emberekért.
Közben barátságok születnek, sokszor még szerelem is (mindkét eddigi táboromban volt ilyen példa), és ezek az élmények hosszú távon is hatással vannak arra, hogy hogyan látjuk a világot vagy saját magunkat.
Ha még nem voltál önkéntes, de gondolkodsz rajta, azt üzenem: tudom, hogy félelmetes lehet belevágni, de hidd el, megéri. Ezeket az élményeket itthon nem lehet reprodukálni. Az önkéntes táboroknak van egy sajátos varázsa: miközben értéket teremtesz, közben jól is érzed magad, és olyan emlékeket szerzel, amik évekkel később is erőt tudnak adni.
