A fiatalokat elérni és megszólítani komoly kihívás a mai világban. A közösségi médiában percenként változnak a trendek, a figyelemért pedig sokszor hangos és gyors üzenetek versenyeznek. Ebben a világban egy civil szervezet akkor tud igazán hatással lenni, ha értékalapon, mégis lendületesen kommunikál – pontosan ezt teszi az Egyesek kommunikációs csapata, amelyet Madász Laura és Bence Vivien vezetnek.
A csapat nemcsak tartalmakat gyárt, hanem történeteket mesél, párbeszédeket indít el, és közösségeket épít. Laura és Vivien a kommunikációs stratégia mentén alakítják a munkát, miközben szakmai gyakornokokkal és hosszú távú ESC önkéntesekkel dolgoznak együtt.
„A csapatunk ereje a kreativitásban van – legyen szó videókról, posztokról vagy akár egy kampány teljes vizuális világának megálmodásáról.”
A kommunikáció mögött álló szakemberek
Vivien közel nyolc éve dolgozik a kommunikáció területén. Már az egyetem előtt aktívan foglalkozott közösségi médiával és PR-ral, majd nemzetközi tanulmányok szakirányon szerzett diplomát, kommunikációs fókuszú képzéssel. Egy független diákszervezetben végzett munkája irányította figyelmét a társadalmi kérdések és kisebbségi fiatalok támogatása felé. Többnyelvűsége – magyar, ukrán és angol lehetővé tette, hogy különböző hátterű civil szervezetekkel dolgozzon együtt.
„A célom az, hogy elérjük a fiatalokat a megfelelő nyelvezettel, vizuális eszközökkel és edukatív tartalmakkal. Hiszem, hogy sokan csak azért nem élnek a lehetőségeikkel, mert nem tudnak róluk.”
Laura már fiatalon a közösségszervezésbe vetette bele magát: egyetemi évei alatt a hallgatói önkormányzat oszlopos tagja, majd az önkéntes csapat vezetője volt, ahol a szervezés mellett HR-feladatokat is ellátott. Kommunikációs tanulmányai alatt már egy év után egy neves PR-ügynökségnél helyezkedett el, ahol három év alatt mélyreható tapasztalatokat szerzett a sajtókapcsolatokban, kampányok lebonyolításában és CSR-projektek kommunikációjában.
„Mindig is azok a projektek vonzottak, amelyek valamilyen társadalmi hasznossággal bírnak. Teljesen természetes volt, hogy a civil szektor felé forduljak, és így találtam rá az Egyesekre.”
Közösen alkotott stratégia, 25 év tapasztalatával a háttérben
Az Egyesek 25 éve dolgozik fiatalokkal – több ezer önkéntest segített önkéntes lehetőségekhez, tréningekhez és fejlődési utakhoz. A kommunikációs stratégia, amelyen jelenleg dolgozik a csapat, erre a hosszú távú, gazdag tapasztalatra épül.
„Célunk, hogy az új stratégiával még több fiatalt érjünk el – közérthetően, hitelesen és inspiráló módon. Emellett a szakmai partnereink felé is szeretnénk átgondolt, konzisztens képet mutatni.”
A nemzetközi háttérből erőt merítünk
A kommunikációs csapat nemcsak belső munkatársakból áll: szakmai gyakornokok és hosszú távú ESC önkéntesek is aktívan részt vesznek a munkában. Ők nemcsak friss szemléletet hoznak, hanem többnyelvű közegük és saját élményeik révén még közelebb tudnak kerülni a célcsoporthoz – legyen szó magyar vagy külföldi fiatalokról.
„Nagyon szeretjük, hogy a gyakornokok és önkéntesek mindig új lendületet visznek a csapatba. A közös gondolkodás során sokszor mi is tanulunk tőlük.”
Személyes kapcsolódás a digitális zajban
Bár a fiatalokkal való kapcsolattartás fő terepe ma már a social media, az Egyesek kommunikációs csapata hisz a személyes jelenlét erejében is. Egyetemi előadások, kitelepülések, beszélgetések – ezek mind lehetőséget adnak arra, hogy valódi párbeszéd alakuljon ki.
„A hiteles kommunikáció nemcsak arról szól, hogy beszélünk – hanem arról is, hogy figyelünk, kérdezünk és kapcsolódunk.”
Az értékek megjelennek minden kampányban
Közösség, részvétel, tanulás, felelősségvállalás – ezek az Egyesek alapértékei. Kommunikációban nem egyszerűen „eladni” szeretnének valamit, hanem értékeket közvetítenek, lehetőségeket mutatnak.
„Nem ingyenes utazást árulunk, hanem élményszerű tanulást, ahol a fiatal valóban hozzátesz valamit egy közösséghez és közben ő maga is formálódik.”
Folyamatos tanulás, új formátumok, élő visszajelzések
A csapat nyitott az új platformokra, formátumokra is: a Reelsek, TikTok-videók, vagy éppen vizuális storytelling formátumok mellett rendszeresen kísérleteznek, hogy megtalálják, mi működik legjobban az adott közönségnek.
„A legnagyobb érték, amikor azt látod: amit csináltál, valakihez tényleg eljutott. Jelentkezett, részt vett, tanult, hazahozta és továbbadta.”
Ha kíváncsi vagy, hogyan dolgozik egy civil szervezet a közösségi médiában, kövesd az Egyeseket, vagy csatlakozz a kommunikációs csapathoz gyakornokként, önkéntesként.
“Itt nem csak posztokat készítünk, hatást gyakorolunk.”