DreamShapers Ifjúsági csere
A DreamShapers egy ifjúsági csere, ahol megtapasztalhatod milyen egy interkulturális közösségben élni, 42 fiatallal 7 európai országból. Felfedezheted, mit jelent a találékonyság és a vállalkozói készség valójában, és hogy hogyan lehet egyszerre szórakozni és tanulni, mindezt egy gyönyörű vidéki környezetben.
A célunk, hogy kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok magabiztosságát és önállóságát növeljük, amihez:
- biztonságos környezet teremtünk, ahol 42 fiatal tud együtt élni, tanulni és dolgozni,
- felfedezzük egymás kultúráját,
- megkeressük a résztvevők egyedi tehetségét, amit a jövőben is tudnak majd használni,
- Nógrád megyében, helyi szinten egyéni kezdeményezéseket hozunk létre,
- és tanulunk egymástól.
Résztvevők
4-5 fiatalt hívunk meg minden országból (16-23 év között) és egy-egy csoportvezetőt (18+). A DreamShapers egy belépési pont: olyan fiatalokat várunk, akiknek még nincs nemzetközi tapasztalatuk, sőt, akár ez lesz az első alkalmuk, hogy külföldre utazzanak a családjuk nélkül. Fel vagyunk rá készülve, hogy ehhez megteremtsük a biztonságos körülményeket. Olyanokat is várunk, akiknek már van Erasmus + projektekkel tapasztalatuk, és készen állnak arra, hogy támogassák a saját országuk résztvevőit.
Jelentkezés
Magyar jelentkezők számára az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges: https://form.jotform.com/egyesek/dreamshapers
Amennyiben valamelyik partnerországból szeretnél jelentkezni, kérjük, nézd meg az elérhetőségeket az Infólevélben.
Jelentkezési határidő: 2021. július 19.
Kérjük, hogy további információkért, jelentkezés előtt mindenképp olvasd el az Infólevelet!
Infó levél
